Keresés Csataszög.hu





 Perkapu

Tájékoztatás keresetlevél elektronikus benyújtásáról

közigazgatási és birtokvédelmi perekben

A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezései értelmében a jogi képviselővel eljáró fél, a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet, valamint a közigazgatási szerv 2016. július 1-jétől köteles elektronikus úton kapcsolatot tartani a polgári perben a bírósággal. E jogalanyok a hatályos szabályozás szerint a keresetlevelet elektronikus úton, általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) űrlap benyújtás támogatási szolgáltatás igénybevételével kötelesek benyújtani.

A kötelező vagy kizárólagos elektronikus kapcsolattartásra vonatkozó rendelkezéseket a 2016. július 1. napján és az azt követően indult közigazgatási eljárás során hozott határozat bírósági felülvizsgálata iránti perekben, illetve a 2016. július 1. napján és az azt követően indult jegyző előtti birtokvédelmi eljárás során hozott birtokvédelmi határozat megváltoztatása iránti perekben kell alkalmazni.

A közigazgatási perekben, illetve a jegyző birtokvédelmi hozott határozatának megváltoztatása iránti perekben a jogi képviselővel eljáró fél és a belföldi székhelyű gazdálkodó szervezet számára szintén kötelező az elektronikus kapcsolattartás 2016. július 1-től. Ezekben a perekben a keresetlevelet elektronikus úton az elsőfokú közigazgatási határozatot hozó szervnél, illetve a birtokvédelmi határozatot hozó jegyzőhöz kell benyújtani.

Ennek lehetővé tétele érdekében minden érintett szervezetnek saját elektronikus ÁNYK űrlapot kell készítenie és közzétennie honlapján, amelyhez az OBH által adott elektronikus nyomtatvány - közigazgatási perekben a K01, birtokvédelmi perekben a P26 jelzésű - szolgál mintaként.



Űrlap közigazgatási szerv határozatának bírósági felülvizsgálata iránti keresetlevél benyújtásához (k 01)

Űrlap letöltése



Űrlap keresetlevél beterjesztéséhez jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránti perben (p 26)

Űrlap letöltése


 




Copyright © 2003-2016 Csataszög önkormányzat Minden jog fenntartva. Fejlesztette: Bull Stúdió
Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva. Webhely szolgáltatónk: DOMAINcenter