Kategória: Település hírei

Védekezési felhívás – repce-őszibúza

VÉDEKEZÉSI FELHÍVÁS

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Károsító Diagnosztikai Osztálya sárgatál-csapdákat működtet repce kártevők megjelenésének előrejelzésére. A kihelyezett csapdák március 12-e óta fogják a repce-szárormányos és a nagy repceormányos egyedeit, valamint már repcefénybogarakat is. Tekintettel az elkövetkező napokra előjelzett jelentős felmelegedésre (+ 16-17 °C), várható a kártevők tömeges betelepedése a repcetáblákra. Az eredményes védekezés időpontjának meghatározása érdekében javasoljuk minden gazdálkodónak a repcevetések folyamatos vizsgálatát. A fertőzés megállapítására a sárgaszín csapdák mellett legalkalmasabb eszköz a fűháló, ennek hiányában a növények átvizsgálása. Fűhálózás esetén, amennyiben 10 hálócsapásban 10-20 db, vagy növényvizsgálat esetén négyzetméterenként 1-2 db ormányos található, a kártevők elleni védekezés indokolt.

Felhívjuk továbbá a gazdálkodók figyelmét, hogy az őszi búzában az enyhe tél miatt nagy mennyiségben teleltek át a sárgarozsda fertőzést okozó szaporító képletei, már megtalálhatóak a sporuláló telepek is az állományokban. A kórokozónak kedvező időjárás esetén (hűvös, csapadékos időjárás) számítani kell az elmúlt évihez hasonló járványszerű fellépésre. Készüljenek a sárgarozsda elleni védekezésre már az első permetezés alkalmával!

A mezei pocok állomány szintén a tavalyihoz hasonló veszéllyel fenyeget. Az áttelelt állomány egészséges, jól fejlett, hamarosan a szaporodásuk is megkezdődik. Jelenleg még jól fellelhetők a mezei pocok fertőzési gócok (nem takarja a növényzet), eredményesen lehet védekezni. Amennyiben 100 m2-en betaposott járatok közül 3-4 járat „kifúr”, úgy már indokolt a védekezés.

Szakmai segítségért, tanácsért forduljanak növényorvoshoz, felsőfokú végzettségű növényvédelmi szakemberekhez. A kezeléseket a készítmények használati előírása szerint körültekintően, a hasznos élőszervezeteket óvva végezzék el.


Szolnok, 2015. 03. 18.

Holló László sk.
igazgató

Település hírei

Közlemény : Szabadtéri tűzgyújtás szabályai

KÖZLEMÉNY – A szabadtéri tűzgyújtás szabályai
megosztom a facebook-n
A szabadtéri tüzek szempontjából a tavasz a legveszélyesebb időszak, hiszen a jó időben egyre többen választanak szabadtéri programokat vagy kezdik meg a kerti munkálatokat. A veszélyt egyrészről a száraz aljnövényzet és avar jelenti, amelyben könnyen és gyorsan terjed a tűz. Kockázatot jelenthet a gondatlanság is, a szabadban keletkezett tüzek 99 százalékát emberek okozzák.

A károk akkor előzhetőek meg a legkönnyebben, ha tisztában vagyunk a biztonságos szabadtéri tűzgyújtás és a tűzmegelőzés alapvető szabályaival:

• Általában tilos szabadtéren égetni, kivéve ott, ahol azt jogszabállyal, külön meghatározott esetekben és feltételekkel megengedik;
• Belterületen csak abban az esetben lehet növényi hulladékot égetni, ha azt önkormányzati rendelet megengedi;
• Előzetesen engedélyeztetni kell a tűzvédelmi hatósággal a külterületen lévő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetését;
• Továbbra is megengedett a kerti grillezés és a tűzön történő sütés-főzés a tűz állandó felügyelete mellett;
• Tűzgyújtási tilalom esetén az érintett területen akkor sem megengedett a tűzgyújtás, ha azt egyébként más jogszabály megengedi;
• A szabadtéri tűzgyújtás feltételeit az Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza;
• Jogszabálytól eltérő vagy hatósági engedély hiányában végzett tűzgyújtási tevékenység tűzvédelmi bírságot von maga után!

A szabadban meggyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül és minden esetben gondoskodjunk megfelelő mennyiségű oltóanyagról. Mindig legyen nálunk a tűz oltására alkalmas kézi szerszám, és csak akkora tüzet gyújtsunk, amekkorát folyamatosan felügyeletünk alatt tudunk tartani. Tájékozódjunk a várható időjárásról, mert a szél kedvez a tűz gyors továbbterjedésének.

Idén országosan eddig mintegy 900 szabadtéri tűzesethez riasztották a tűzoltókat, csak az elmúlt hétvégén 259 alkalommal. Szinte valamennyi eset megelőzhető lett volna egy kis odafigyeléssel. Jász-Nagykun-Szolnok megyében eddig 31 riasztás történt szabadtéri tüzekhez, 24 esetben erdő vagy aljnövényzet, 3 esetben szemét égett, 4 alkalommal út melletti vagy egyéb terület kapott lángra.

További információért hívhatja S. Tóth Anikó tű. hadnagyot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjét a 06-20/264-8463-as számon.

Szolnok, 2015. március 10.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Település hírei

Keddtől újra látogatható a MÁV Kórház

Kedden feloldják a korábban elrendelt látogatási tilalmat a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézetben – tájékoztatta a megyei tisztifőorvos hétfőn az MTI-t.

Sinkó-Káli Róbert közölte, hogy az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint a kistérségben csökken az influenzaszerű megbetegedések száma, ezért 2015. március 10-én kedden reggel hét órakor megszűnik a korábban elrendelt látogatási tilalom az intézmény valamennyi osztályán.

Település hírei

KÖLTÖZIK A FOGORVOSI ÜGYELET!

Ezúton tisztelettel tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a SŰRGŐSSÉGI Fogorvosi ügyelet 2015. március 14. napjától új helyen, a Szolnok, Móra Ferenc úti Orvosi Rendelőben (Szolnok, Móra Ferenc út 9.) látja el betegeit.

Fogorvosi ügyelet ellátója: Dr. Abkarovics Dentál Bt.

A fogorvosi ügyelet ideje változatlanul, pihenő és ünnepnapokon: 07,00-15,00
Új HELYE: Szolnok, Móra Ferenc út 9.
TELEFONSZÁMA: 56/429-937

Település hírei

Új Háziorvos Csataszögön!

Értesítjük a Lakosságot, hogy 2015. március 1-től új háziorvos látja el az egészségügyi feladatokat Csataszög és Nagykörű településen!

A háziorvos neve: Dr. Al-Dubai Taha Hedar

Rendelési idő Csataszögön:
Minden kedden és csütörtökön: 8.00-10.00 óráig

Rendelési idő Nagykörűben:

Hétfő-Szerda-Péntek: 8.00 -12.00
Kedd és Csütörtök: 10.00 – 12.00

Település hírei